Szamárfüles lapokat nézegetek. Ceruzával írt lendületes sorok. A füzet elején egy szőke csaj táncol. Aztán jön 17 és fél oldal sűrűn teleírva.
Mi ez?
Tizenhárom évesen egy vastag spirálfüzetbe regényt kezdtem írni Ingridről, a stockholmi tiniről, akinek mindene megvolt, amire vágytam.
Csodálattal olvasom vissza kiskamasz-önmagam ötleteit. Kicsit irigykedem is.
Hová lett ez a bátorság?
A kamaszkori önkifejezési vággyal együtt az írás is hosszú időre eltűnt az életemből.
Jöttek helyette más kihívások, és hoztak magukkal új készségeket. Magyartanár lettem, diákjaim írásait javítgattam, könyvtárosként pedig “hogyan tudhatnék meg erről többet”-típusú kérdésekre válaszolgattam.
Két kislányt, majd egy fiúcskát nevelgetve meg kellett tanulnom válaszkészen kommunikálni, rugalmasan alkalmazkodni, gyors döntéseket hozni. Az anyaság által lettem képes a dolgokat több nézőpontból szemlélni és változatos igényeket összehangolni.
És mi lett a szövegíróval? Elfeledkeztem róla.
Mígnem…
Az első vállalkozói szárnypróbálgatások és a civil szervezeti kommunikáció újra behívták az írást az életembe.
Húgommal kézműves műhelyt alapítottam, webshopot üzemeltettem, terveztem, varrtam, vásárokra jártam, vevőkapcsolatokat ápoltam.
Nem sokkal később az alapítók egyikeként kezdtem építeni az Anyahajó Anyaközpontot, ahol a közösség- és szervezetfejlesztés került a fókuszomba.
Jópofa e-maileket, olvasmányos blogposztokat írtam, szép pályázatokat és önkéntes-motiváló anyagokat fogalmaztam.
Kiderült, hogy “hasznos” szövegekkel jól boldogulok. Könnyen megy és örömet okoz!
De maradt valami, ami nem ment: magam eladása.
Pedig ekkor már igazán fontos lett volna, mert új témán pörögtem: a Családmenedzsment brandet építettem. Blogot írtam, női körök hálózatépítésében vettem részt, anyacsoportokat facilitáltam.
Volna. Ha jöttek volna hívásomra.
De nem jöttek.
Toltam a reklámokat, bevetettem minden menő szövegíró-sablont, követtem a trendeket, erőlködtem.
De a hívásaimra még mindig nem jöttek. Pedig derekasan küzdöttem.
És pont itt volt a hiba: az erőlködésben, a küszködésben és a sablonosságban.
Nem voltam hiteles.
Lassan találtam meg az új, az igazi hangomat.
Nem volt könnyű bármit is nyilvánosság elé tárni családi életünkből, de rájöttem, hogy ez kell, hogy közel kerüljek azokhoz, akiket a csoportjaimba hívogatok.
Ekkor tanultam meg:
nem attól fognak többen jelentkezni, ha többször mondom, hogy gyertek!
Jól megválogatott és őszinte élet-pillanataink képei és történeteink viszont követőket hoznak, bizalmat építenek, végeredményben pedig részvevőket toboroznak.
A storytellinggel olyan eszköz került a kezembe-tollamba, amivel nyomulás nélkül tudok másokra hatást gyakorolni.
Azóta már nemcsak a saját történeteimet mesélem, hanem másokéit is.
Szövegíró lettem. A tudást, amit tanárként, könyvtárosként, anyaként, kézművesként, közösségfejlesztő önkéntes-menedzserként, anyatámogató csoportvezetőként megszereztem, most vállalkozók, cégek és szervezetek szolgálatába állítom:
- piros toll helyett már az online mentoráció az eszközöm, de még mindig szívesen szedek ráncba mások által írt történeteket,
- a „hogyan tudhatnék meg erről többet”-típusú kérdésekre landing oldalakon és honlap szövegekben mesélek,
- a válaszkész kommunikáció, a rugalmas alkalmazkodás, a gyors döntéshozás a mindennapi ügyfélélményt gazdagítja a KontentKonyhában,
- a koordinátorként-vezetőként kötelező többszempontú és stratégiai gondolkodás a te sztorid kommunikációjának megtervezésekor is hasznos lesz.
Szövegíró vagyok.
Miért így csinálom?
Mert ezzel úgy tudlak összekötni az ügyfeleddel (aki problémákkal küzd) téged (aki értékes megoldásokat kínálsz ezekre), hogy tiszteletben tartjuk egymás határait.
Nyomulós győzködés helyett meggyőző hitelességgel.
Felkiáltójelek helyett tiszta üzenetekkel.
A te történeted erejével.
Még többre vagy kíváncsi?
Hallgasd meg a velem készült podcasteket:
- Vállalkozás Anyaszemmel 2021. szept. 12.
- Cup of Coaching 2022. jún. 16.
Magánéleti morzsákra vágysz?
- Kövesd a Családmenedzsment blogot Facebookon vagy Instagramon!
